Családi házak energia megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása.
A pályázatok benyújtási módja, határideje és helye:
A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával kerül benyújtásra.
Valamennyi beérkező pályázat regisztrálásra kerül és egyedi azonosító jelet kap. Pályázatot benyújtani 2016. július 01. napjától, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.
A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülése esetén az NFM hivatalos honlapján, valamint a pályázatbenyújtó felületen a felfüggesztésről / lezárásról szóló közlemény megjelenését követő 24 órán belül benyújtott pályázatok még feldolgozásra kerülnek.
A pályázat egyik kötelező dokumentuma az eredeti állapotról készült energetikai tanúsítvány és a felújítás energetikai terve. Ezeket a dokumentumokat energetikai szakértő (SZÉS6) és energetikai tanúsító (TÉ) készítheti el.
Pályázattal érintett épületek köre:
A pályázat keretén belül az 1996 előtt, hagyományos technológiával épült, és 1995. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkező egy lakásos, a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott), pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterülettel rendelkező lakóépületek (családi házak) energetikai felújítására igényelhető támogatás.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke és aránya:
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházás megvalósításával elérhető, energetikai tanúsítvánnyal igazolt CO2 megtakarítás alapján minden megtakarítható CO2 kg/év egységre 900,- Ft támogatás igényelhető.
A támogatás maximális intenzitása a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától függően eltérő, ezzel ösztönözve az épületek komplex fejlesztését.
A maximális támogatás mértéke az elszámolható költségek:
- 55% -a, de maximum 2.500.000,- Ft, amennyiben a pályázó a hőszigeteléssel egyidejűleg egy további energiahatékonysági fejlesztést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
- 50% -a, de maximum 2.000.000,- Ft, amennyiben a pályázó hőszigetelést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
- 45% -a, de maximum 1.500.000,- Ft, amennyiben a pályázó egy energiahatékonysági fejlesztést és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
- 40% -a, de maximum 1.250.000,- Ft, amennyiben a pályázó egy típusú fejlesztést valósít meg,
a beruházás keretében.
Támogatható korszerűsítések:
- fűtött és fűtöttetlen teret elválasztó nyílászáró szerkezetek (ablakok, ajtók) energia megtakarítást eredményező cseréje és/vagy felújítása;
- az épület nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek cseréjével, beépítésével. Támogatható minden olyan beavatkozás, mely az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkenti anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség csökkenne (ablakfólia, gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése nem támogatható);
- a megfelelő légcsere biztosítása érdekében a nyílászárókba épített, belső igényszintnek megfelelő önszabályozó szellőző elemek beépítése támogatott költség - az új és a megmaradó külső oldali nyílászárók esetében is - a vonatkozó jogszabályok - 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet / 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet - előírásainak betartása mellett.
Az új nyílászáró szerkezetek beépítéséhez szükséges szerkezeti elemek (belső-, külső párkány, takarólécek) támogatott költségnek minősülnek.
A forrás elosztása régiónként történik épületszám/régió arányban megosztva.
Régió | Épület- szám (db) | Épület- szám (%) | Forrás (Ft) |
Közép Magyarország Pest, Budapest főváros | 437 305 | 18,89 | 944 712 995 |
Nyugat Dunántúl Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala | 227 388 | 9,82 | 491 227 858 |
Dél-Dunántúl Baranya, Somogy, Tolna | 249 049 | 10,76 | 538 022 265 |
Észak-Alföld Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg | 422 341 | 18,25 | 912 386 163 |
Dél-Alföld Bács-Kiskun, Békés, Csongrád | 407 856 | 17,62 | 881 094 118 |
Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád | 329 392 | 14,23 | 711 587 800 |
Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém | 241 155 | 10,42 | 520 968 803 |
Összesen: | 2 314 486 | 100,00 | 5 000 000 000 |
Hozzászólások
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 14:26
Permalink
write a dissertation r829mh
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 14:33
Permalink
college essay describe yourself v53uyo
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 14:41
Permalink
science writers m79orv
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 14:48
Permalink
college application essay length d97daz
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 14:56
Permalink
dissertation proofreading m28wrr
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:03
Permalink
how to write a narrative essay about yourself z70upz
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:11
Permalink
websites for essay writing v59loa
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:18
Permalink
best college essays ever g65ouy
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:26
Permalink
umi dissertations publishing n89dlz
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:33
Permalink
100 successful college application essays o12mkh
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:41
Permalink
how to write conclusion for essay e79otq
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:49
Permalink
thesis writing services l842bb
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 15:57
Permalink
persuasive writing essays x81ijr
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:04
Permalink
how to write a essay conclusion r90mtm
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:12
Permalink
write essays online g48wct
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:19
Permalink
essay writing service scam s96dua
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:27
Permalink
how to write the essay f74foo
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:34
Permalink
website writes essays for you k37usu
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:42
Permalink
how to write a high school application essay b499rs
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:50
Permalink
how to write classification essay y739fl
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 16:57
Permalink
essay writing review t70xtc
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:05
Permalink
whats a dissertation d68owj
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:12
Permalink
dissertation writing for construction students m71pij
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:20
Permalink
how to write an editorial essay s14clm
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:28
Permalink
essay about helping others d304er
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:35
Permalink
writing custom essays s79zub
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:42
Permalink
another word for dissertation h42smj
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:49
Permalink
essay services reviews j255jt
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 17:57
Permalink
i need help writing y290ck
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:05
Permalink
how to write a summary essay v92vkk
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:12
Permalink
essay rewriter c32smq
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:19
Permalink
buy essay online cheap b99maj
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:27
Permalink
write analysis essay g13qbz
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:35
Permalink
essay writer reddit c23pwv
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:42
Permalink
paid essay writing l55ubw
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:50
Permalink
hiring a freelance writer g21zsn
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 18:58
Permalink
how to write a good analytical essay u79xho
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:06
Permalink
purpose of writing an essay m40geq
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:14
Permalink
web content writer e11itn
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:21
Permalink
essay writer reviews g30qpa
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:29
Permalink
how to write an essay about a person z14ebs
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:37
Permalink
writing a narrative essay f75pqp
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:45
Permalink
cheap resume writing services l210fo
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 19:53
Permalink
university microfilms dissertations m708mm
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:00
Permalink
how to make yourself write an essay x96eza
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:08
Permalink
great college essays q230av
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:16
Permalink
phd dissertation writing service q40dgk
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:24
Permalink
how to write personal essay for college p16lor
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:31
Permalink
doctoral thesis defense u48bib
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
CharlesOvall
szo, 03/25/2023 - 20:39
Permalink
how to write perfect essay n291mc
pay for a essay buy essay cheap college essay writers for pay
Oldalak
Új hozzászólás